Hírfigyelő

A Hírfigyelőben olyan - főleg magyar nyelven megjelent - hírek közül szemezgetünk, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak az általunk tárgyalt témakörökhöz. Ritkábban beveszünk egy-egy érdekesebb tudományos hírt - csak azért, mert valamiért különlegesnek tartjuk. A híreket könnyed formában tárgyaljuk; hozzáfűzzük véleményünket, gondolatainkat. Válogatásunk, tárgyalásunk szubjektív, bár igyekszünk a híreket a tudomány nézőpontjából értékelni. Mi is tévedhetünk, ezért mindenki figyelmét felhívjuk arra, hogy nyugodtan kételkedjen, és járjon utána információinknak!

Jósoljunk hibátlanul - előre

A nemrég véget ért labdarúgó világbajnokság kapcsán több sikeres jóslatról is olvashatunk: az egyiket egy bűvész készítette, és nyilvánvalóan trükkről van szó, ezzel nincs semmi baj. Egy másik esetben azonban a twitteren található az a jóslat, amely előre megmondta a döntő eredményét, a gólszerző nevét, és azt, hogy mindez a hosszabbítás második félidejében fog bekövetkezni.

Az urbanlegends blog nem volt rest és nyomába eredt a kérdésnek: kiderült, hogy az alkalmazott módszerrel bármiről könnyűszerrel gyártható előre "jóslat", amely így természetesen 100%-os hatékonysággal teljesül.

Bővebben ...

A diéták veszélyei

Több alkalommal foglalkoztunk már a különféle újabb étrendekkel, melyek egyes esetekben akár károsak is lehetnek. Fokozottan igaz ez a gyermekekre, akiknek a fejlődéséhez kifejezetten változatos táplálkozás szükséges. A jelenség megszólalásra késztette a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékét is.

Dr. Lichthammer Adrienn adjunktus ezúttal a vegetáriánus és a paleo étrend kockázataira hívja fel a figyelmet. Az interjú utolsó mondatát érdemes megismételni: "Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy nincsenek tiltott élelmiszerek, csak kerülendő mennyiségek."

Bővebben ...

Interjú az 1848-49-es forradalom és szabadságharccal kapcsolatos tévhitekről

Az 18148-49-es forradalom és szabadságharc a magyar történelmi emlékezet egyik meghatározó eseménye, teljes joggal. Nemcsak a modern Magyarország megszületésének egy jelentős mozzanata, hanem függetlenségi törekvéseinknek, népünk szabadságvágyának nagyszerű példája, de az akkori európai forradalmak sorába, a "Népek tavaszába" való beilleszkedésével egyúttal hazánk természetes kötődésének nyomjelzője is.

Természetes, hogy egy ilyen meghatározó eseményhez nagyon nehéz - és nem is mindig szükséges - érzelemmentesen közelíteni. Ezek az érzelmek azonban gyakran vágyálmok, illetve rosszindulatú elképzelések, a mai politikai frusztráció kivetítésének melegágyai is lehetnek. Lehetséges, hogy Petőfi mégiscsak túlélte a segesvári csatát? Elképzelhető, hogy a Rotschildok, és általában a zsidó bankárok felelősek a szabadságharc leveréséért??!!

Bővebben ...

Rémhírek a pókokról - arachnofóbiások meneküljenek!

Évezredek óta sokan félnek a pókoktól, de akik nem, azokat is meg lehet borzongatni némi óriáspók-sereglettel. Ezek az állatok nemcsak a Roxfort Tiltott rengetegében rohangálnak, hanem B-kategóriás horrofilmekben is. Ezt a félelmet természetesen a rémhír-terjesztők is kihasználják, illetve a legbizarrabb történetek is a hiszékenység termékeny talajára hullanak.

Vannak pókok, melyek az emberi arcba vagy hajba petéznek? Igaz-e, hogy évente számos pókot lenyelünk álmunkban? Egyáltalán miért félünk a pókoktól? (Már azon kívül, hogy 8 lábuk van, néha szőrösek és rondák, ráadásul csípni is tudnak...)

Bővebben ...

Big Brother nem csak figyel, kísérletez is

Mint egy nemrég a Proceedings of the .National Academy of Sciences of the United States of America (PNAS) című tudományos szaklapban megjelent cikkből kiderül, 2012. egyik hetében a Facebook nagyszabású pszichológiai kísérletet hajtott végre majd 700 ezer felhasználójával. Azt vizsgálták, hogy FB faluk tartalmának manipulálásával befolyásolható-e emocionális állapotuk, azaz az általuk posztolt tartalom.

Bővebben ...

GVH döntés az Avemarról

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a Biropharma Első Magyar Biotechnológiai Kft. (Biropharma Kft.) és a Bizalom Expressz Kereskedelmi és Csomagküldő Kft. (Bizalom Kft.) az Avemar termékekről jogsértő módon állította, hogy a készítmények alkalmasak a betegség gyógyítására, kezelésére.

Bővebben ...

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közleménye a nyugdíjasokat átverő "ingyenes" vizsgálatokról

Köztudott, hogy a nyugdíjasok, részben romló egészségük, részben gyenge érdekérvényesítő képességük, és sajnos részben hiszékenységük miatt talán a legkedveltebb célcsoportjai a svindli termékeket, csodás gyógyszereket és gyógymódokat kínáló szélhámosoknak.

Korábban a legkedveltebb hitegetés a szórólapokon hirdetett kedvezményes utazás volt, ahol az agymosásnak alávetett gyanútlan vendégek könnyebben írták alá a bóvli megvételéről szóló, gyakran súlyos tíz- vagy akár százezrekről döntő megállapodást. Az utóbbi időben változtak a módszerek: időnként az utcán szólítanak le az ügynökök, de gyakrabban telefonon keresik a megtéveszthető ügyfeleket (valószínűleg többen találkoztunk már ezzel). Az "ingyenes" egészségügyi diagnosztika során persze kiderül, hogy az ügyfél súlyos betegségben szenved, de semmi baj, mert épp rendelkezésre áll a nagyszerű gyógyító eszköz. Igaz kicsit sokba kerül, de van kedvezményes hitel, és az egészségnél semmi sem lehet fontosabb...

Bővebben ...

Lökd ide a sört!

Egy jó korsó sörre kevesen mondanak nemet. Kettőre még kevesebben. Ráadásul csupa egészség: tele van antioxidánssal, csökkenti a vesekő kockázatát, nem is hizlal, tele van vitaminnal. Kell ennél több? Sörre, magyar!

Vagy mégsem? A ködpiszkáló blog a sörrel kapcsolatos, a neten terjengő hamis állításoknak járt a nyomába:

Lökd ide a sört...


Facebook
vitaterep

Vitacikk-sorozat a homeopátiáról

A vs.hu Homeopátia - van benne valami? címmel vitacikk-sorozatot közölt az elmúlt héten: "Talán egyetlen alternatív gyógymódot sem kísér annyi indulatos vita, mint a homeopátiát, amely ennek ellenére világszerte az egyik legelterjedtebb és legnépszerűbb rendszer lett. Kampányok születnek mellette és ellene, weboldak tucatjain bizonygatják hatásosságát és hatástalanságát, orvosok tanulnak hosszú évekig, hogy alkalmazhassák. Nemcsak a megítélése, hivatalos elfogadottsága is ellentmondásos - legalábbis Magyarországon. Egy héten át erről fog folyni a vita, itt a VS.hu-n is." - írták a beharangozóban.

Bővebben ...

Idegen bankárokat kiszolgáló középkori hazaárulók avagy politikai történelemhamisítás

„… mindannyian egy adott jelen társadalmi-politikai struktúrájában élünk, és általában ez a jelen teszi fel azokat a kérdéseket, amelyekre a történésznek, a maga szakmai eszközeivel, lehetőleg pontos választ kell adnia. A baj nem is abból származik, ha a jelen teszi fel a kérdéseket, hanem abból, ha a válaszokat is az próbálja előre megszabni. Tehát abból, ha a politika üstökön ragadja a történészeket, és emóciókkal vagy hatalmi eszközökkel arra kényszeríti őket, hogy saját céljainak, propagandájának legyenek eszközei. Itt kezdődik a múlttal való önkényeskedés, amely azután, végső fokon, elkerülhetetlenül visszaüt magára a jelenre is.” - írta Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia hajdani elnöke egy könyve bevezetőjében. Ha azt hitte, hogy a rendszerváltással vége lett a történelemmel való visszaélésnek, sajnos tévedett.

A politika ezúttal nem a történészeket, "csupán" a történeti tényeket ragadta üstökön és fordította ki, hogy napjaink aktuálpolitikájának szolgájává tehesse. Történt mindez még 2013 novemberében, II. Lajos és felesége szobrának felavatásakor.

Bővebben ...

Álhírek május utolsó hetéből

Nemcsak az áltudományokra érdemes odafigyelni: a napi hírek is tele vannak szenzációhajhász tudósításokkal, "varázslatos" eseményekkel. A múlt hónap utolsó hete különösen dúskélt az ilyen hírekben: kisbolygó várható becsapódása, Ukrajna lángokban, halálos áldozatok tömegét okozó árvíz - minden volt itt, amivel nézetté tehető az adott média. Ami meglepő: még a CNN-t is sikerült csőbe húzni!

A részleteket ezen az oldalon tekintheted meg, sok linkkel.

Bővebben ...

Mire jók az antioxidánsk?

Az antioxidánsok diadalmenete a múlt század közepén indult, amikor Denham Harman amerikai kutató közzétette a szabadgyökök és az öregedés kapcsolatát feltételező teóriáját. Elképzelése szerint az öregedés oka az, hogy az ún. oxidatív stressz során keletkező szabadgyökök károsítják a sejteket, szöveteket.

Bővebben ...

Tudományos kamuk gyűjteménye 1.

A tudomány története tele van csalásokkal, átverésekkel, torzításokkal. A kutatók is esendők, és a szakmai hírnévért hajlamosak az eredmények meghamisítására, a kedvezőtlen kísérletek elhallgatására. Emellett közönséges hamisítók is felbukkannak. Egy fontos különbség azonban van a tudomány és az áltudomány között: a tudomány saját maga javítja a hibáit, és maga leplezi le a csalásait.

A nyest.hu portálon most két részletben olvashatjuk a The Week magazin összeállítását, melyben a 10 leghihetetlenebb tudományos csalást gyűjtötték össze.

Bővebben ...

A Magyar Diabetes Társaság Vezetőségének állásfoglalása a paleo-ketogen diétával kapcsolatban

A paleo diéta mára az egyik legnépszerűbb fogyókúra - és "gyógymód"... Ahogy a saját  magukat csodálatos módszernek kikiáltó eljárások esetében lenni szokott, a paleo étrend gyógymódként való alkalmazása ezúttal is veszélyes, sőt életveszélyes is lehet.

A Magyar Diabetes Társaság Vezetősége május 25-ei ülésén foglalkozott a paleo, közelebbről a paleo-ketogen étrend káros gyakorlatával, melynek eredményeképp az 1-es típusú cukorbetegeknél akár életveszélyes helyzet is kialakulhat.

Bővebben ...

Az asztrológiáról a Klubrádióban

A Klubrádió tegnapi Ötös című műsorában Para-Kovács Imre beszélgetett az asztrológiával, horoszkópokkal kapcsolatos hiedelmekről, érdekességekről, kutatási eredményekről a Szkeptikus Társaság szakértőjével Csaba György Gáborral és Jáger Lászlóval. A beszélgetés hangfelvétele megtalálható a Szkeptikus Hangtárban. A Szkeptikus Társaság szakértői múlt november óta Para-Kovács Imre rendszeres vendégei havonta egyszer egy-egy témakör megtárgyalására.

Facebook
vitaterep

Tanítani fogják az evolúcióelméletet Izraelben

A The Jerusalem Post és a Haaretz vasárnapi száma arról ír, hogy a legtöbb európai országhoz hasonlóan végre az izraeli középiskolákban is elkezdik az evolúcióelmélet oktatását. A hetedikestől kilencedikes diákoknak vezetik be az élővilág kialakulásának és fejlődésének tanítását minden állami szekuláris, állami vallásos és arab iskolában. Eddig csak néhány iskolában tanították az evolúcióelméletet, ott ahol a tanár elég magabiztosnak érezte magát ennek az érzékeny témának az elővezetéséhez. Bizonyos vallási iskolákból, körökből kritizálák a döntést azon az alapont, hogy nem jó olyan dolgot tanítani, "ahol nincs konszenzus a különbőző izraeli tudódok, illetve a világ különböző tudósai között".

Bővebben ...

A hét vendége a Civil Rádióban Hraskó Gábor

A június másodikával kezdődő héten hétfőtől péntekig a Civil Rádió (FM98) 117 Perc című műsorának 17 órás hiradója után a hét vendége Hraskó Gábor, a Szkeptikus Társaság elnöke. A rádió online is hallgatható, az archívum két hétig őrzi a műsorok hanganyagát.

Az amerikai hadsereg zombiellenes akcióterve

Az amerikai hadsereg CONOP 8888 kódú akcióterve egy zombitámadás katonai kezelését vázolja fel. A terv tárgyalja, hogy mit kell tenni például vegazombik vagy csirkezombik támadása esetén. Mielőtt teljesen hülyének nézné az amerikai katonai vezetést, eláruljuk, hogy a terv komoly, de persze a zombi csak egy tetszőlegesen behelyettesíthető változó. Az általános stratégiai tervben didaktikai okoból célszerű nevesíteni az ellenfelet, hogy ne tűnjön az egész túlzottan elvinek. Azonban úgy gondolták az illetékesek, hogy amennyiben valódi országot, csoportot neveztek volna meg a tervekben, akkor a terv kiszivárgása esetén az diplomáciai bonyodalmakhoz vezethetett volna, és biztos lettek volna olyanok, akik a konkrét ország említését komolynak tekintették volna. Így került a tervekbe a zombi apokalipszis.

Bővebben ...

Egyetlen mutáció is döntő változást okozhat

Az evolúció tagadói többek között váltig állítják, hogy a véletlenszerű mutációk sorozatával nem fejlődhetett ki sem a jelenlegi élővilág, sem az értelmes élet. A Massachusettsi Egyetem kutatóinak egy mostani vizsgálat során sikerült kimutatniuk, hogy egyetlen mutáció is alapvető változást okozhat.

A bölcsőszájú halak vizsgálatakor kiderült ugyanis, hogy egyetlen mutáció megváltoztathatja a halak koponyájának és állkapcsának felépítését úgy, hogy a különbségek táplálkozásbeli eltérésekhez vezethetnek, melyek az élettér kiterjedését eredményezik, s ezzel akár az önálló fajok kialakulása is megkezdődhet.

Bővebben ...

Orvosi információk a Wikipédián

A Wikipédia már nem az a vadnyugati préri, ahol állandó harcok folynak egymás szócikkeinek szétbombázásáért. Egy 2005-ös felmérés szerint a Wikipédia bizonyos részei (és elsősorban az angol változat) nem marad le megbízhatóságban túlzottan a hagyományos enciklopédiáktól. Egy új tanulmány viszont azt mutatja, hogy egészségügyi területen bizony azért nem árt az óvatosság.

Bővebben ...

Blogversenyt nyert a Ködpiszkáló blog

A Nemzeti Kiválóság Program által meghirdetett kutatói blogverseny eredményhirdetését múlt csütörtökön tartották meg. A versenyre 38 blogot neveztek, melyekre összesen 1615 szavazat érkezett. Az első helyezést a Dr. Csupor Dezső és csapata által szerkesztett Ködpiszkáló blog szerezte meg. A gyógyszerekkel, gyógynövényekkel, étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos tévhitekről szóló blog indulásáról jó két éve adtunk hírt. Azóta számtalan cikkére hivatkoztunk vitáinkban, előadásainkban. Dr. Csupor Dezső a 2012. októberi Szkeptikus Klubon előadást is tartott Mi van a kapszulában címmel.

Gratulálunk a blog szerkesztőinek, íróinak az elésmeréshez!

Új ismeretterjesztő cikk a székely írásról

 

A székely rovásírással kapcsolatban rengeteg komolytalan elmélet kering az interneten és a mélymagyar szubkultúrában. Mivel a kérdés csakugyan nincs lezárva, előfordul hogy komoly kutatók is, miközben mindenáron meg akarják találni a megoldást, a tudományban megengedhetetlen hibákat követnek el rekonstrukciós kísérletük során.

Tagtársunk, Sándor Klára legújabb ismeretterjesztő cikkében egy ilyen próbálkozás elemzését végzi el.

Bővebben ...

A CIA és a vakcinációs összeesküvés-elméletek

Amikor kritizáljuk az összeesküvés-elméleteket, akkor mindig megemlítjük, hogy ez nem jelenti azt, hogy minden összeesküvés-elmélet hamis. Azt sem állítjuk, hogy a legtöbb konspirációs teória középpontjában álló állami, katonai szervezetek maszületett bárányok lennének, és hogy átláthatóságuk segítené a szkeptikus, kritikus világszemlélet elterjedését.

A CIA nemrég előkerült levele - amelyben azt bizonygatják, hogy (többé már) nem használnak vakcinációs programokat titkos terveik leplezésére - fontos dokumentum, reménytkeltő, de igen megkésett, és sokakban bizonyára felveti a kérdést, hogy nem csak újabb fedősztoriról van-e szó.

Bővebben ...

További cikkeink...

  1. Színház: Ezo-izé
  2. Befejeződik a HAARP-program
  3. Még mindig nincs meg a rák ellenszere
  4. Matekzsenivé válhatsz-e, ha fejbevágnak?
  5. A homeopátia új törvényi szabályozása Belgiumban
  6. Blogcikksorozat a génmódosításról
  7. Vita: A halál nem a vég
  8. Új sorozat a táplálkozás alapkérdéseiről
  9. 14 milliárd év bő 4 percben
  10. A meggyőzés művészete, Halálközeli élmények - előadások a Vírus Pszicho Est keretében
  11. Szemben az egészség: az íriszdiagnosztika egy nagy kamu
  12. "Question, Explore, Discover" - Remek jelszó, fenomenális rendezvény
  13. Chemtrailnek nézett aerodinamikai kondenzcsík - megint
  14. Még mindig nincs meg a rák ellenszere - bírságolt a GVH
  15. Az Immunizáció Világhete
  16. Jenny McCarthy: I am not anti-vaccine
  17. Nessie vagy egy hajó?
  18. A Föld napja - IV. Tudományfesztivál április 24-25-én
  19. Loch Ness-i szörny - újratöltve
  20. Ez sem chemtrail - felhőmagvasítás Malajziában
  21. Homeopátia-dózis szerdán
  22. Érvelési hibák gyűjteménye
  23. Homeopátia-dózis kedden
  24. Homeopátia-dózis hétfőn
  25. Kossuth leplezte le a Habsburgok finnugor-ármányát?
  26. Homeopátia-dózis szombaton
  27. Homeopátia-dózis pénteken
  28. Folytatódik a nyelvrokonságról szóló cikksorozat
  29. A homeopátia figyelemfelkeltő hete
  30. Tamiflu botrány
  31. Visszaélés az OÉTI logójával
  32. Világvége négy lépésben
  33. Interjú Neil deGrasse Tysonnal, az új Kozmosz sorozat műsorvezetőjével
  34. Hogyan állapítható meg két nyelv rokonsága?
  35. Ne higgy a szemnek!
  36. Ejtőernyős és meteor - valóság vagy hamisítvány?
  37. Immár bizonyos: a kardfogú tigrisek és az emberek egyidőben éltek
  38. Rezsicsökkentés házilag - vagy legalább szép zöld a fénye...
  39. Minő malaszt: fogyassz melaszt! (?)
  40. Poe törvénye
  41. Tények tíz állandóan felbukkanó rák-mítoszról
  42. Megint nem találták meg Attila sírját
  43. Az eltűnő tinta legendája
  44. Probléma a homeopátiás szerekkel megint az USA-ban is
  45. A Wikipedia-alapító beszólt a holisztikus gyógyítóknak
  46. Amit a böjtről érdemes tudni
  47. Az ezoterikus gondolkodásról: egy volt szélsőjobbos diák emlékezik
  48. Kozmosz - az élet folyói
  49. GVH büntetés az Oscillococcinum gyártójának
  50. Néhány kérdés az eltűnt utasszállítóról
  51. Tíz év fogyókúrás könyvért
  52. Siralmas PISA-eredmények
  53. Az ősi gravitációs hullámok nyomában
  54. Megint a füstöt nézték chemtrailnek
  55. Hibás érvek, hasztalan diéták
  56. Hogy keressünk eltűnt repülőgépet
  57. Petőfi Barguzinban?
  58. Interjú Carl Sagan özvegyével
  59. Pálcás vízkeresők Kaliforniában
  60. Az új Kozmosz-sorozat londoni világpremierje
  61. Mi kell a világvégéhez? És mennyi az esélye?
  62. Részsiker az ausztrál antivakcinációs szervezet ellen
  63. Újabb átverés: a Protexin IBS Florea
  64. Őshonos magyar gének?
  65. Végstádiumban lévő betegek - jog a kipróbáláshoz?
  66. COSMOS - Neil deGrasse Tysonnal
  67. Gyanús weboldal felboncolva - Fuel Shark
  68. Még egyet lép a PloS One
  69. GVH bírság a Viva Natura World Kft-nek
  70. Nem az anyatejtől okosabbak a gerekek
  71. 12 év rabszolgaság - mennyire hiteles?
  72. A kisgyermeked tud olvasni? Nem igazán!
  73. Gyerek három szülőtől?
  74. Az egyiptomi hadsereg varázspálcával gyógyítana
  75. Akik tényleg a rokonaink lehetnek
  76. Vegyünk-e víztisztítót?
  77. Egy újabb fogyasztáscsökkentő csodaeszköz - és a rideg valóság
  78. Iskolában tanult tévhitek nyomában
  79. Állami és EU-s pénzek áltudományra
  80. A paleolit étrend egy dietetikus szemével
  81. Mit is ünnepelnek?
  82. Darwin-nap
  83. Az év első Science Meetupja
  84. A génmérnökségről a Klubrádióban
  85. 15 éve szivárgott ki az Ék stratégia
  86. Tényleg - történelmi téveszméket cáfoló honlap
  87. Török-magyar nyelvrokonság az állami rádióban
  88. Ködpiszkáló - gyógynövényekről, gyógyszerekről, étrend-kiegészítőkrőll
  89. Még sincs "arzénalapú" életforma?
  90. Kiosztották "Az év ismeretterjesztő tudósa" díjat
  91. Az elpusztíthatatlan adatok legendájáról
  92. ET koponyája Peruból
  93. Korán temetik a Power Balance céget?
  94. Ben Goldacre előadása a TED-en: Harc a rossz tudomány ellen
  95. NőStények - nőknek (is) nem butaságról
  96. Fehér Ház: Ufók márpedig nincsenek
  97. Újabb UFO-rejtélyre derült fény
  98. 42 éve indult a "szkeptikus" rajzfilmsorozat a Scooby-Doo
  99. Hamis karkötőkre csapott le a hatóság
  100. A NASA tolla és az oroszok ceruzája